Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Interjút adott a Napi.hu-nak Gattyán György, a Docler tulajdonosa. A cégcsoport Luxemburgban és Los Angelesben is nyitott már irodát, mondta a cégtulajdonos, aki arról is beszélt, hogy az ellenük folyó NAV-vizsgálat még nem zárult le.
Gattyán György, a Docler-birodalom tulajdonosa a budapesti pletykák szerint a NAV vegzálása miatt költöztette el cégeinek egy részét tavaly, az addig dinamikusan fejlődő Docler irodaháza ma pedig már részben üres – írta a napi.hu, amelynek a milliárdos vállalkozó azt mondta, nem nevezné zaklatásnak a NAV-vizsgálatot, amely még mindig tart.
"Egy ekkora nemzetközi vállalatcsoportra talán a hétköznapinál jobban odafigyel az adóhatóság, ami természetes" – mondta az interjúban Gattyán.
"Az alkalmazottak egy részének Luxembourgba költöztetése pedig nincs összefüggésben a vizsgálattal. Mivel a korábbi informatikai cég alapjaiban megváltozott, és ma már inkább médiaipari vállalkozásnak tekinthető, magától értetődő volt, hogy a nemzetközi megjelenéshez, a fejlődéshez váltani kell" – tette hozzá.
Gattyán szerint a csoport Luxemburgban és Los Angelesben is nyitott irodát, a NAV-vizsgálat pedig még nem zárult le. "Mivel az elmúlt években semmilyen elmarasztalást nem kaptunk, egyetlen hivataltól, hatóságtól sem, bízunk az eljárás pozitív végkifejletében" – tette hozzá a tulajdonos.
Arról is beszélt, hogy azok a cégek maradtak Magyarországon, amelyek elsősorban az itthoni piacokra termelnek, például a domainregisztrációval foglalkozó DotRoll vagy éppen a webhostinggal foglalkozó DoclerNet.
"Azokat a vállalkozásokat érdemes külföldre vinni, amelyek már kinőtték a hazai kereteket, a hazai piacot. Vannak persze olyan vállalkozásaink is, amelyek már most megállnák a helyüket bárhol a világban. Ilyen az egyre több megbízással rendelkező NetLock, vagy éppen a desingbeton gyártásával foglalkozó Ivanka" – tette hozzá.
A milliárdos vállalkozó legsikeresebb terméke a Live Jasmine nevű oldal, ahol meztelen modellek állhatnak webkamerás és chatkapcsolatban az ezért percdíjat fizető ügyfelekkel. Tavaly októberben Gattyán a Népszabadságnak azt mondta, a televíziózás felé szeretnének elmozdulni és azon dolgoznak, hogy az internetes eléréssel rendelkező okostévéken miként lehet HD-élményben nézni a Jasmine adásait.
A napi.hu-nak most azt is elmondta, hogy eddig szóba se került a kevesebb mint egy éve megnyitott Il Bacio di Stile áruház eladása. "Az eddigi visszajelzések alapján azok a vásárlók, akiket már vendégül láthattunk az áruházban, vagy csak szétnéztek nálunk, elégedetten távoztak. Nekünk ez a legfontosabb" – mondta.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.