Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál házkutatást tartottak a nyomozók január végén. A hivatal nem függesztette fel a kifogásolt pénztárgépek forgalmazását, bár közben igazságügyi szakértővel vizsgáltatta azokat.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés miatt nyomoz az Alt Cash és a Japán Cash online pénztárgépek engedélyezésének ügyében, a büntetőeljárásnak eddig két gyanúsítottja van – közölte a keddi Népszabadsággal Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Alig több mint két héttel az után, hogy november 25-én a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MEKH) megadta az engedélyt az Alt Cash pénztárgépeinek forgalmazására, rendőrök szállták meg a cég telephelyét. Számos dokumentumot lefoglaltak, majd három nappal később elvitték a kifogásolt pénztárgépek prototípusait is.
A lap arra is utalt, hogy az engedélyezési hivatal nem függesztette fel a szóban forgó pénztárgépek forgalmazását, noha azok megfelelőségét december 21-től igazságügyi szakértővel vizsgáltatta. A szakvélemény elkészülte után, január 23-án viszont azonnali hatállyal betiltotta a kifogásolt gépek forgalmazását. Öt nappal később a rendőrség ismét házkutatást tartott az Alt Cashnél, de akkor már a MEKH illetékes részlegét is megszállta – írta a lap.
A lap emlékeztetett: az első híradások még arról szóltak, hogy a rendőrség vesztegetés gyanújával nyomoz, később azonban már hivatali visszaélésről szólt a hivatalos közlés.
A rendőrség a gyanúsítottakról nem adott bővebb tájékoztatást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.