Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint negyedével zuhant lejjebb éves összevetésben a Puma német sportszergyártó profitja az idei év első három hónapjában.
Az üzemi eredmény (Ebit) csaknem 26 százalékkal apadt, számszerűsítve 58,6 millió euróra (18 milliárd forint). A forgalom 725,7 millió euró (220 milliárd forint) lett, ez bő 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A cég szerint ennek elsősorban az erős euró az oka. A vállalat 3 százalékról 2,5 százalékra módosította a 2014 év végére szóló profitmarzs-előrejelzését, vagyis azt, hogy mekkora lesz a nettó nyereség a bevétel arányában.
A Puma – amelyben 86 százalékos tulajdonrésze van a Kering francia luxuscikkgyártónak – a világ harmadik sportszergyártója az amerikai Nike és a német Adidas mögött. 13 ezer alkalmazottja van a világban. Puma-mezt visel a jövő hónapban kezdődő labdarúgó-világbajnokság 32 résztvevőjéből nyolc együttes, köztük az olasz, a chilei és a ghánai válogatott. A 2014-15-ös szezontól Puma-szerelésben fog játszani a londoni Arsenal focicsapata is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.