Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai Hooter's étteremlánc úgy tűnik, komoly vetélytársat kap. A Tilted Kilt Pub & Eatery lánc árbevétele 18 százalékkal nőhetett tavaly, míg a Hootersnél stagnáltak a tavalyi eladások.
Lehet, hogy komoly vetélytársa akad a Hootersnek – írja a Business Insider. A Tilted Kilt Pub & Eatery lánc árbevétele 18 százalékkal nőhetett tavaly, míg a Hootersnél stagnáltak a tavalyi eladások, ráadásul a Tilted Kiltnél magasabb az egy étteremre jutó árbevétel is. Mindkét cég egységeiben csinos lányokat alkalmaznak, akik igencsak kevés ruhában szolgálnak fel sört és csirkét a vásárlóknak.
A Tilted Kilt Pub & Eatery cégnek jelenleg 94 étterme van, 14-gyel több, mint 2008-ban, idén pedig 30 új egységet tervez nyitni. Mindeközben a Hooters 40 egységet zárt be az utóbbi hat évben, jelenleg pedig 360 étteremmel rendelkeznek.
A Tilted Kilt mégis miben különbözik a Hooterstől? Először is, a cég éttermeibe fiatalabbak járnak, az átlagéletkor 36 év, ez 9 évvel kevesebb, mint a Hooters esetében. A Tilted Kilt emellett szélesebb ételválasztékkal is rendelkezik, emellett pedig a kiszolgálás az, ami egyedivé teszi a céget az elnök szerint (ezt ugyanakkor nem igazán fejti ki a vezető).
A Tilted Kilt mellett más cégek is versenyben vannak az amerikai piacon: a Twin Peaks, Ker's Winghouse, és Brick House Tavern + Tap is jelentősen növelték bevételüket. A Twin Peaks például 68 százalékkal növelte 2013-as árbevételét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.