Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 10 millió 750 ezer forint bírságot szabott ki két vállalkozásra egységes, komplex és folyamatos jogsértés elkövetése miatt, amiért azok a Mátrai Erőmű Zrt. (Mert) pályázatain, valamint az Árpád-Agrár Zrt. pályázatán indulva egyeztették a beadási árakat és felosztották egymás között a piacot - közölte a versenyhivatal hétfőn.
A hivatal a Mert bükkábrányi és visontai bányáiban geofizikai mérések elvégzésére, az Árpád-Agrár Kft. hévízi kutak komplex vizsgálati mérésére kiírt pályázatán vizsgálta a Geo-Log Környezetvédelmi és Geofizikai Kft. és a Geoservice Geofizikai, Geológiai és Kútszelvényező Kft. magatartását.
A GVH megállapította, a Mert visontai és bükkábrányi bányáira 2009-2011 között kiírt pályázataihoz a Geo-Log és a Geoservice átfogó, a pályázatokon történő árrögzítést és piacfelosztást célzó tervet készített. A két vállalkozás megállapodása arra irányult, hogy felváltva nyerjék a Mert pályázatait, így fenntartották a korábban kialakult területi felosztást.
A bizonyítékok alapján a Geo-Log és a Geoservice egyeztették áraikat, mert az ajánlatkérő a kérdéses munkák elvégzésével az alacsonyabb áron vállalkozót bízta meg. A megállapodás értelmében a Geo-Log a visontai bánya, míg a Geoservice a bükkábrányi bánya területén elvégzendő munkákra ajánlott alacsonyabb árat. Ennek érdekében a pályázatok beadási határideje előtt felvették a kapcsolatot egymással és egyeztették az ajánlati árakat.
A GVH megállapította, hogy a két vállalkozás az egyeztetéseket 2009-től kezdve azonos módon folytatta valamennyi jogsértéssel érintett projektben. A feltárt jogsértések elkövetéséért a Geo-Logot 3,530 millió forint, a Geoservice-t pedig 4,41 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A GVH e vállalkozásokkal szemben az engedékenységi politika keretében csökkentette a bírság összegét.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a Geo-Log és a Geoservice az Árpád-Agrár Zrt. 2009-es hévízkutak komplex vizsgálati mérésére lebonyolított pályázata során egyeztették a beadási árakat és felosztották egymás között a piacot, a jogsértés miatt a Geoservice-t az engedékenységi politika keretében alkalmazott bírságcsökkentés mellett 2,81 millió forint bírság megfizetésére kötelezte, míg a Geo-Loggal szemben mellőzte a bírság kiszabását.
A versenyhivatal rendelkezésére álló bizonyítékok alapján nem állapítható meg a Mélyfúrási Információ Szolgáltató Kft., a Geo-Genesis Műszergyártó- és Kutató Bt. és Musitz László egyéni vállalkozó jogsértése a Mert 2007-2008-as és 2012-es visontai és bükkábrányi bányáira kiírt pályázatokon, ezért az ezekkel kapcsolatos eljárást a GVH megszüntette.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.