Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több utast szállítottak az év ötödik hónapjában a legnagyobb európai diszkont légitársaságok, a Ryanair, az easyJet és a Norwegian egyaránt, az előző év azonos hónapjához képest - derül ki a társaságok honlapján lévő adatokból.
Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair 7,9 millióról 8,4 millióra növelte utasainak számát, amely 4 százalékos bővülésnek felel meg. A légitársaság növelte járatai töltöttségi mutatóját is 3 százalékponttal, míg 2013 májusában 82, addig idén 85 százalékos átlagos töltöttséggel repültek a cég Boeing 737-800-asai.
Az easyJettel tavaly májushoz képest 7,9 százalékkal többen, 6 millióan utaztak, éves utaslétszámuk 4,2 százalékkal 62,8 millióra emelkedett. A társaság fehér-narancssárga Airbusai 89,4 százalékos töltöttséggel közlekedtek, ez az adat 1,3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.
Két versenytársát jóval meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelte utasainak számát a Norwegian, amely 12 százalékkal több, 2,1 millió utast szállított májusban és 45 százalékkal több utaskilométert értékesített szintén 45 százalékos kapacitásbővülés mellett. Így járataik 77 százalékos átlagos töltöttsége az előző év májusához képest nem változott.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.