Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Végleg bezárja kapuit a józsefvárosi piac pénteken – tették közzé a piac Facebook-oldalán.
A MÁV-tól kapott tájékoztatása szerint a józsefvárosi piac Kőbányai úti területének kiürítése hétfő reggel 8 órakor kezdődik az üzemeltető Komondor Kft. képviselőjének jelenlétében.
Az önálló bírósági végrehajtó június 16-ára tűzte ki a józsefvárosi piac teljes területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a nemzeti vasúttársaság birtokába adását, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság – a MÁV Zrt. végrehajtási eljárási kezdeményezésére – rendelt el néhány hete. A kiürítés során a bérlőnek, a kereskedőknek, valamint a végrehajtásban részt vevőkön kívül mindenki másnak el kell hagyni a területet.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tulajdonosi döntése alapján – tavaly júniusban szabta feladatul a MÁV Zrt.-nek a józsefvárosi piacot üzemeltető Komondor Kft. bérleti szerződésének felmondását. A MÁV Zrt. ezután mondta föl a józsefvárosi piac bérleti szerződését.
A Komondor Kft.-vel 2007-ben határozatlan időre kötött szerződésben 150 napos felmondási időt határoztak meg, ez november 21-én járt le, de a bérlő a MÁV Zrt. előzetes értesítése és a helyszíni felszólítás ellenére sem tett eleget az átadási kötelességének. Másnap a MÁV Zrt. megindította a végrehajtási, valamint a piac működési engedélyének megvonásra vonatkozó hatósági eljárást a Komondor Kft.-vel szemben.
A MÁV május 6-án közölte, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a józsefvárosi piac területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a MÁV birtokába adását; a végzést várhatóan a következő két hónapban hajtják végre. A bírósági végzés a Komondor Kft. fellebbezése esetén is végrehajtható. A Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet eredeti, kiürített állapotában kell visszaadni a MÁV Zrt.-nek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A Tisza Párt elnöke is felszólalt a szombati kongresszuson.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.