Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Másodfokon jogerősen pénzbírságra ítélte a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatóját és üzletágvezetőjét ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés és a fogyasztók megtévesztése miatt kedden a Szegedi Törvényszék.
Megszületett a másodfokú ítélet fűszerpaprika ügyben. A Kovalcsik Éva vezette büntetőtanács, súlyosbítva a megismételt eljárásban hozott első fokú ítéletet, az elsőrendű vádlott B. Andrást 5 millió, társát, H. Tibort 2 millió forint pénzbírságra ítélte. Egyebekben a bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, így a Szegedi Paprika Zrt.-nek mint jogi személynek 15 millió forint bírságot kell megfizetnie.
A vádlottakat az első fokú bíróság folytatólagosan, társtettesként elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntettében, valamint fogyasztó megtévesztésének vétségében mondta ki bűnösnek. Harmadik társuk 2013 júniusában elhunyt, így ellene megszűnt az eljárás.
Az indoklás szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva, megfelelően járt el. Helyt adott viszont a törvényszék az ügyészség súlyosbítási kérelmének, és ezért emelte meg a pénzbírságot 600 ezerről 5 millióra, illetve 200 ezerről 2 millió forintra. Az indoklásban elhangzott: ténykérdés, hogy a cég paprikaőrleménye nagy mértékben tartalmazott toxikus anyagokat, emiatt nem lett volna szabad forgalomba hozni.
Az ügy tárgyalása 2007. február 7-én kezdődött. A vád szerint az ausztriai székhelyű Kotányi Kft. 2004 májusában jelezte a Szegedi Paprika Zrt.-nek, hogy az általa kiszállított áru aflatoxin-tartalma meghaladja a korábban megszabott 5 mikrogramm/kilogramm határértéket. A reklamációt a zrt. jogosnak találta, ezért visszavette a húsz tonna paprikát. A visszavásárolt, kifogásolt árut azonban később ismét eladta: több mint három és fél tonnát belföldi csemegeőrleményként értékesített, másik részét pedig ötvenszázalékos úgynevezett higított fűszerpaprika-őrleményként visszaszállították az osztrák cégnek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.