Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A World Petroleum Council (WPC) olyan szervezet, mely a világ olaj- és gáztermelését végző országainak többségét, illetve a nemzeti és független olajtársaságokat képviseli. Három évig magyar elnöke lesz.
Tóth Józsefet, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnökét választották a WPC, vagyis a Kőolaj Világtanács elnökévé a szervezet moszkvai kongresszüsán. Ez az első alkalom, hogy magyar szakember került a szervezet élére.
Tóth József vegyészmérnöki és közgazdaságtudományi diplomával rendelkezik, korábban az Olajterv csoport elnöke volt, valamint alapítója a Magyar Ásványolaj Szövetségnek. Tóth József két évtizede aktívan dolgozik a WPC munkájában; korábban volt a szervezet egyik alelnöke is, 2008 óta pedig annak első elnökhelyettese.
A londoni székhelyű nemzetközi szervezet 1933 óta működik, és több mint 65 tagországot tudhat soraiban, amelyek a globális olaj- és gáztermelés, illetve a fogyasztás több mint 95 százalékát képviselik. A WPC-tagság egyedülálló, hiszen a szervezetnek OPEC- (Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete) és nem OPEC-országok is tagjai, amelyek egyaránt képviselik a nemzeti és független olajtársaságokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Magyar Péter magára vette.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.