Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hévízre indít járatot a cseh CSA légitársaság, amely július 28-tól hétfőnként érkezik majd a Balaton melletti repülőtérre - írta az airportal.hu légügyi szaklap csütörtökön.
A cseh légitársaság turbolégcsavaros ATR72 típusú gépe 12.10-kor indul Prágából és 13.35-kor érkezik a Hévíz-Balaton repülőttére, majd 15 órakor indul vissza a cseh fővárosba.
A hévízi járat várhatóan november közepéig üzemel, de jövő tavasszal újranyithatják. Papp Gábor, Hévíz polgármestere még februárban közölte, hogy tárgyalásokat folytatnak a CSA-val, illetve a Wizz Airrel egy esetleges járatnyitásról.
Hévízről idén március 23-tól menetrend szerinti járatot indított az orosz UTair légitársaság Moszkva-Vnukovóról, ezzel párhuzamosan pedig a Yakutia is üzemelteti charterjáratait ugyanezen az útvonalon.
Ezen kívül a Lufthansa Regional Frankfurtból, az InterSky Berlinből, Friedrichshafenből, Hamburgból és Bázelből, a Germania Drezdából, Erfurtból és Lipcséből, a Germanwings pedig Düsseldorfból közlekedtet járatokat Hévízre ebben a szezonban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.