Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mérlegeik alapján jelentős többletbevételeket könyveltek el múlt év végére az online pénztárgépeket áruló cégek – írja a Népszabadság. A decemberi állapot szerint a legnagyobbat az ECR – Trade Kft. szakította.
A vállalkozás 2012-es árbevétele még 92 millió forint volt, ami tavaly decemberre 1,7 milliárd forintra nőtt, ráadásul hasonló mértékben duzzadt meg a cég forgóeszköz-állománya, ami szintén komoly megrendelésállományt sejtet.
Tóth Tamás, az ECR – Trade ügyvezetője elmondta: a cég idén eddig 3,7 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, június végéig 41 ezer darab Euro 150 TE márkájú gépet adtak ki. A vállalkozásnál így végül 4,7 milliárd forint nettó árbevételt várnak az online átállástól.
Nem panaszkodhat a többi kiskasszás vetélytárs sem, így a Prior Cashnél, a Micra-Metripondnál, illetve a Montel Kft.-nél is jelentőset ugrottak az eladások az előző évhez képest.
A mérlegekből persze nem derül ki, hogy kinél pontosan mennyit tett ki a kasszák lecseréléséből származó bevétel, és mennyi származik korábbi tevékenységükből. Így nem tudni, mennyit nyertek, akik már korábban is a piac meghatározó szerepelői voltak. Ilyen a Laurel Kft., amely 2012-es, 3 milliárd forintos árbevételét tavaly 3,3 milliárdra szépítette. Erről a cégről úgy hírlik, hogy a nagy áruházláncoknak értékesített nagykasszák piacán erős.
Gyengébben muzsikált a tavaly júliusban alapított LA Pénztárgép Kft. is, igaz, nemcsak új szereplő volt a piacon, hanem "Cashcube" márkájú kasszája is csak az év elején debütált. A decemberben lezárt cégmérlegben ennek megfelelően nem szerepel kiugró bevételi tétel, ám az LA tájékoztatása szerint időközben majdnem 10 ezer darabot sikerült értékesíteniük gépükből.
A lap megjegyzi: az év elején az addigi pénztárgépes piacot lényegében újraosztotta, hogy a hatósági fellépések nyomán kiesett a versenyből a kiskasszaüzletet addig uraló Alt Cash Kft. A cég forgalmazási engedélyeinek januári bevonásával körülbelül 80 ezer kiskereskedő, boltos, butikos és vendéglátós választhatott magának új szállítót. Úgy tudni, hogy az időközben kialakult sorrend sok esetben megegyezik a cégmérlegekből körvonalazódó erősorrenddel – olvasható a cikkben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.