Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Pappas-csoport átvegye az Iveco típusú kis és nagy haszongépjárművek, valamint buszok magyarországi forgalmazását, alkatrész-értékesítését és szervizelését – közölte a hivatal csütörtökön.
Az összefonódás eredményeként az Iveco Magyarország Kft. felhagy az Iveco típusú gépjárművek importjával és szállításával is, és azzal a Pappas-csoportot bízza meg – közölte a GVH.
A Pappas-csoport részesedése az összefonódás után 55 százalékra nő az eddigi 43 százalékról, így a cégcsoport megerősíti piacvezető helyzetét a kis és nagy haszongépjárművek magyarországi piacán.
A versenyhivatal megítélése szerint azonban ez nem vezet majd a verseny jelentős csökkenéséhez, egyrészt azért, mert a magyarországi közepes haszongépjármű piacon további három jelentős piaci részesedésű vállalkozás is jelen van – a MAN, a DAF és a Renault –, másrészt a Pappas-csoport márkái és az Iveco nem tekinthetők egymás közeli versenytársainak.
A turistabuszok piacán az eddigi mintegy 30 százalékról 40 százalék körülire emelkedik a Pappas-csoport részesedése, azonban a GVH álláspontja szerint ez sem jár a verseny jelentős csökkenésével, mivel az érintett piacon további négy, viszonylag jelentős részesedéssel rendelkező vállalkozás van még jelen.
A Pappas-csoport fő tevékenysége Magyarországon a Mercedes, a KIA és a Fiat típusú gépjárművek kiskereskedelmi forgalmazására, alkatrész-ellátására és szervizelésére terjed ki. Mindezekre figyelemmel döntött a GVH az összefonódás engedélyezése mellett – áll a közleményben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Magyar Péter magára vette.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.