szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Balatoni telkeken házakat épített, majd eladta őket három siófoki személy, akikre a NAV most azért szállt rá, mert elfelejtettek adót befizetni – írja a Somogy megyei Sonline.hu.

197 millió forint adót csalt balatoni ingatlanépítésekkel három siófoki lakos, akik elmulasztották bevallani az adásvételek után származott bevételét, állítja a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága a Sonline.hu cikke szerint. A revizorok és a nyomozók által eddig feltárt mintegy 200 milliós kár megtérülni látszik, ugyanis az egyik elkövető banki széfjéből 55 millió forintot lefoglaltak, a gyanúsítottak tulajdonában lévő két építési telket, kilenc új építésű lakást és nyolc autót pedig szintén zár alá vettek. Az ügyben különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indítottak büntetőeljárást. A három gyanúsítottat kihallgatták, ezután a vevők tanúkénti kihallgatása kezdődött meg. Mivel a gyanúsítottak sorozatosan és üzletszerűen követték a bűncselekményeket, akár tíz év börtönre is számíthatnak az adóhatóság tájékoztatása szerint.

nav.gov.hu
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!