Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány eltökélt abban, hogy megvédje az étkezési utalványok új rendszerét - reagált szombaton a kormányszóvivő arra a hírre, hogy a francia Sodexo cég amerikai választott bíróságon perelte be a magyar államot.
A kormány minden fórumon – így az amerikai bíróságon és Brüsszelben is - kiáll az Erzsébet-program mellett, amely a társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja Európában - írta közleményében Kurucz Éva kormányszóvivő.
A Magyar Hírlap szombaton írt arról, hogy az étkezési utalványok piacán is érdekelt Sodexo Pass International a washingtoni választott bíróság előtt perli Magyarországot. A lap szerint az nem derült ki, hogy mit követel a francia cég, az eljárás témájaként az étkezési utalvány szerepel. Ez utóbbiból az újság szerint arra lehet következtetni, hogy az Orbán-kormány által eszközölt átszervezések, illetve az Erzsébet utalvány bevezetése a perindítás oka.
A kormányszóvivő közleménye szerint az étkezési utalványokból származó bevételek ma már nem a multinacionális vállalatok extraprofitját gyarapítják, hanem az Erzsébet-programot erősítik, amely több tízezer hátrányos helyzetű gyermek, idős ember és fogyatékkal élő állampolgár üdülését teszi lehetővé.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.