Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Amerika után Szegeden, egy új fejlesztőközponttal terjeszkedik tovább az NNG. Főleg programozói állásra keresnek új munkaerőt.
Megkezdi a toborzást szegedi fejlesztőközpontjába az iGO Navigációról ismert NNG Kft. Az első szakaszban 50 új kollégát terveznek felvenni, majd a létszámot fokozatosan növelve közel 200 pozíció betöltése a cél a következő egy évben. Az új csapat ismert autómárkák modelljeibe készülő navigációs és infotainment projekteken dolgozik majd. Bár az iparágban jellemző trend a programozási feladatok kiszervezése olcsóbb munkaerőt kínáló országokba, az NNG vezetősége határozottan kitart amellett, hogy a fejlesztési munkát és a cég központi tevékenységét Magyarországon tartsa.
Magyarországon indultunk el, a kiváló hazai szakembereknek és a külföldön is elismert magyar logikának, gondolkodásmódnak köszönhetően jutottunk el oda, ahol ma tartunk, és fel sem merül, hogy máshová vigyük a tevékenységünket. Nagy terveink vannak a városban, és ezek megvalósításához meg akarjuk találni a legjobb szakembereket” – mondta el Balogh Péter az NNG vezérigazgatója.
"
Az új központba elsősorban C++ fejlesztői, -tesztelő és -csoportvezetői munkakörökbe keresnek pályázókat, illetve a felhasználói felület fejlesztéséhez grafikusok és scripterek (UI fejlesztőket) jelentkezését várják. A programozói központ a tervek szerint novemberben nyílik majd meg, de a toborzás már megkezdődött. Balogh Péter kiemelte, hogy a fővárosi szintű fizetések mellett cél az is, hogy a lehető legjobb munkakörülményeket alakítsák ki – a cég budapesti központja 2012-ben az év irodája lett, s a szegedi kollégákat is hasonlóan színvonalas környezetben kívánják foglalkoztatni.
Szeged mellett a jól képzett szakemberek, a gyakorlatorientált informatikai képzés, a tárgyalások konstruktív légköre, az egyetemi együttműködés lehetősége és az elérhető infrastruktúra, illetve és a városra jellemző élénk tudományos élet miatt tette le voksát az NNG vezetése.
A budapesti irodájában közel 650 főt foglalkoztató NNG további bővülésének hátterében az egyre növekvő számú projekt mellett a tervezett portfólióbővítés áll – a cég céljai között szerepel, hogy navigációs megoldások mellett az autók fedélzeti információs rendszerében is egyre nagyobb teret nyerjen. A közelmúltban a társaság azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 17 ezer induló közt nyerte el a European Business Awardot, a legnagyobb presztízsű európai üzleti díjat.
A szegedi NNG-s állásokra ezen a honlapcímen lehet jelentkezni, illetve további információk is itt érhetők el a meghirdetett pozíciókról.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.