Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Egyértelmű siker a Mol számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét – mondta Sonnevend Pál, az ELTE nemzetközi tanszék docense azt követően, hogy az UNCITRAL (The United Nations Commission on International Trade Law) szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság utasítására Horvátországnak és a Molnak hétfőn közös nyilatkozatot kellett kiadnia a köztük lévő perről.
A feleket azért kötelezte a választottbíróság a közös nyilatkozat kiadására, hogy tisztázzák a sajtóban megjelent az ellentmondó nyilatkozatokat.
A horvát gazdasági minisztérium korábban például azt állította, hogy a választottbíróság kimondta, Horvátország bebizonyította, a vitatott megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, azok érvénytelenek és semmisek. Azt is közölte, hogy a Mol nem adhatja el az INA-részvényeket, illetve csak bizonyos feltételek mellett értékesítheti részvényeit.
A Mol viszont azt állította, hogy a választottbíróság nem rendelte el az INA-részvények eladásának korlátozását.
Sonnevend Pál szerint az, hogy a választottbíróság nem kíván az irányítási jogokon keresztül a magyar olajipari cég üzletpolitikai döntéseibe beavatkozni addig, míg azok az INA érdekeit szolgálják, kisebb győzelmet jelent. A szakértő azonban hangsúlyozza, a határozat csak a korlátozó intézkedésekre vonatkozik, nem pedig az ügyben hozott végleges döntés.
A dokumentum tartalmazza azt is, hogy a felek és képviselőik az eljárás lezárásáig nem nyilatkozhatnak az ügyről.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.