Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Magasabb béreket követelnek a Tarom román légitársaság pilótái, akiknek egy része kedden is sztrájkolt.
A román állami légitársaság közlése szerint a napi 59 járatuk közül kedden négyet töröltek, több másik késéssel szállt fel. A négy törölt járat közül három nemzetközi volt, ezek a román fővárosból indultak Frankfurtba, Genfbe és Chisinauba, majd Bukarestbe kellett volna visszatérniük. A negyedik törölt járat Bukarest-Lasi között vitte volna az utasokat. Hétfőn hét járatot töröltek a pilóták spontán sztrájkja miatt, amely már vasárnap elkezdődött.
A Mediafax hírügynökség szerint a pilóták bérük miatt elégedetlenek, amely nem haladja meg havonta a 3800-4000 eurót miközben nyugat-európai társaik akár a 20 ezer eurót is megkeresik. Az utaskísérők havi jövedelme a román légitársaságnál elérheti a 2200 eurót.
A pilóták azt is követelik, hogy az új kollektív munkaszerződés értelmében joguk legyen 48 óra szabadságot kérni orvosi vizsgálat nélkül is, ha nem érzik magukat elég pihentnek arra, hogy munkába álljanak. A pilóták egy része azután tagadta meg a munkát, hogy a kollektív munkaszerződés új változatát véglegesítették, és a kéréseiket nem tudták érvényesíteni.
Ioan Rus román közlekedési miniszter kedden tárgyalásokra hívta az érintetteket, és vizsgálatot rendelt el a vállalatnál a panaszok kivizsgálása érdekében. A miniszter szerint az ellenőrzés lezárásig a pilóták vállalták a sztrájk felfüggesztését.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.