Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vizsgálatot indított a Tesco és felfüggesztette több vezetőjének munkáját is, miután kiderült, a cég 250 millió fonttal túlbecsülte az első félévre várható eredményét. Az újabb nyereségfigyelmeztetés miatt több mint 11 százalékot zuhant a Tesco-részvények ára.
Negyedmilliárd fonttal túlbecsülte az első félévre várható nyereségét a Tesco – közölte a társaság a BBC szerint. A cég vizsgálatott indított és ennek befejeződéséig felfüggesztett több dolgozót, köztük négy vezetőt is – köztük Chris Bush-t, a brit piacokért felelős ügyvezetőt is.
A cég az augusztus 23-án végződött pénzügyi év első hat hónapjára 1,1 milliárd fontos nyereséget becsült, de a Reuters szerint most kiderült, egy könyvelési hiba miatt ez valójában 23 százalékkal alacsonyabb lehet. A Tesco könyvvizsgálója a PricewaterhouseCoopers, de a társaság most a Deloitte-ot bízta meg a vizsgálattal, amely a Freshfields jogi szakértőivel dolgozik majd az ügyön.
A Tesco hétfőn három éven belül negyedszer adott ki nyereségfigyelmeztetést. A cég előzőleg augusztus 29-én 3 milliárd fontról 2,4-2,5 milliárd fontra rontotta az egész pénzügyi évre vonatkozó nyereségelőrejelzését az egy évvel korábbi 3,3 milliárd font után.
Az újabb nyereségfigyelmeztetés miatt a Tesco árfolyama a londoni értéktőzsdén csaknem 11 százalékos mínuszban indított, később a veszteség 8,5 százalékra mérséklődött. A cég árfolyama az elmúlt három hónapban 21 százalékkal esett.
A Tescónak szeptembertől új vezérigazgatója van, Dave Lewis, aki bejelentette, hogy a cégcsoport teljes átvilágításával kezdi a munkát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.