Újra lelépnek itthonról a fiatal doktorok

Hamar választ kell adni a döntéshozóknak az ösztöndíjrendszerből kieső fiatal szakorvosok jövedelmének pótlására. A hálapénz megszüntetése terén nincs még áttörés, aminek szintén szerepe lehet a fiatal orvosok újból erősödő elvándorlásában.

  • hvg.hu hvg.hu
Újra lelépnek itthonról a fiatal doktorok

Többé nem tabu a hálapénzről beszélni, mindenki érti, hogy ez komoly probléma és mindent áthat, ez viszont egy olyan szemlélet, amely szerint az egészségügyben gyakorlatilag szabad a korrupció – írja a Napi.hu a Magyar Rezidens Szövetség elnökének, Dénes Tamásnak egy konferencián elhangzott előadására hivatkozva.

Dénes szerint a kórházak nem elég hatékony működésével kapcsolatos tévhiteket is el kell oszlatni, hiszen ha egy szolgáltatás 100 forintba kerül, de a kormány 60 forintot fizet érte, akkor ne csodálkozzon, hogy 40 százalék a hiány. Ez egyszerűen forráshiány és nem pazarlás. A forráshiány mellett legalább ekkora gond a humán erőforrás-bomba ketyegése az elnöke szerint. A jelenlegi tendeciát alapul véve a 2013-as, már nagyon alacsony szakemberhiányos szintnek a 60 százalékára csökken az orvosi létszám 2023-ra.

A béremelésnél a szövetség elnöke szerint minimum háromszoros szorzó lenne az elfogadható. A Markusovszky-ösztöndíjasok a szakorvosi pótlékkal pontosan a háromszorosát keresik a szakorvosjelöltekének, ez az összeg csökkentette a korosztály elvándorlását 2011 első félévében. Ugyanakkor a 29 év alatti fiatalok migrációja 2014 első felében szignifikánsan nőtt év/év alapon. Vagyis mielőbbi válasz kell a kormányzattól a Markusovszky "generáció" problémára, hiszen egy-két éven belül százasával fognak szakvizsgázni ezek a rezidensek és akár felére csökken a bérük.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.