Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összesen 150 millió forintot bukhatott Klapka György azon a kőbányai kéthektáros telken, ahol nemrégiben motor- és dodzsempályát nyitott – jelentette a Blikk.
Klapka György semmit sem keresett a Kőbánya közepén található kéthektáros földjével, sőt a kőbányai önkormányzat közel 100 milliós kiadásra kötelezte, további 30 milliót saját védelmében költött rá, most pedig a hasznavehetetlen külterületi föld után 20 milliós ingatlanadó megfizetését követelik tőle – írta a Blikk.
A vállalkozó a lapnak azt mondta, a 15 éve vásárolt földdel kapcsolatban az első meglepetés akkor érte, amikor arra kötelezték, hogy 33 millió forintért végeztessen talajcserét. Ezután arra utasították, hogy 660 darab akácfát ültessek, ami megköti a talajt. De akác helyett szilvafákat ültetett. Később újabb milliókat fizethetett a kútfúrás miatt talajvíz-ellenőrzésért
Később Németországból 30 millió forintért hozatott NATO-dróttal kerítette be az értéktelen földet, ahol idén nyáron végül motor- és dodzsempályát nyitott a gyerekeknek non-profit sportegyesületként. "Erre kijött, hogy két évre 20 millió forintos ingatlanadót és büntetést kell fizetnem a semmire sem használható külterület után" – tette hozzá Klapka.
A kőbányai polgármesteri hivatal illetékes osztályán a Blikk szerint azt közölték, konkrét ügyről semmilyen felvilágosítást nem adhatnak, mert azzal adótitkot sértenének.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán Viktor elutasítja a javaslatot.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.