szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Reuters értesülése szerint többek között az OTP is ajánlatot tett a lengyel FM Bankra. A lengyel pénzintézetért mások is ringbe szálltak.

A Reuters több forrásra hivatkozva írja, hogy az OTP is ajánlatot tett a lengyel FM Bankra. Az OTP mellett az Alior Bank, a BOS Bank és a kockázati tőketársaság, az AnaCap Financial is versenybe szállt – írja a Portfolio.hu. Az ügyhöz közel álló forrás november megerősítette, hogy november végéig a licitáló négyes mezőny egyre szűkül, és az év végére, sikeres egyeztetéseket követően már le is zárhatják a tranzakciót.

Az OTP menedzsmentje a portál írása szerint az elmúlt években többször is azt nyilatkozta, hogy aktívan figyelik a lehetőségeket, és elsősorban azokban az országokban vennének bankot, ahol már jelen vannak, ezzel növelve az adott országban a piaci részesedésüket. Bár Lengyelországban még nincsen jelen az OTP, egy kisebb lengyel bank megvásárlása nem lenne nagy meglepetés, és beleillene abba az akvizíciós folyamatba, ami több év kihagyás után idén kezdődött: az OTP két kisebb bankot, a horvát Banco Popolare Croatiát és a román Banca Millenniumot vette meg, de hírbe hozták már a második legnagyobb szlovén bank, a Nova KBM-mel kapcsolatban is.

Az FM Bank mérlegfőösszege 2,77 milliárd zloty, vagyis közel 204 milliárd forint (az OTP csoport mérlegfőösszege 10355 milliárd forint), vagyis ha megvenné az OTP a lengyel bankot, az az egyik legkisebb leánybankja lenne.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Svájcban a gazdag családok gyerekeinek a fele szakmunkásképzőbe megy

Svájcban a gazdag családok gyerekeinek a fele szakmunkásképzőbe megy

Bundesliga: nyert a Bayern München és a Hertha

Bundesliga: nyert a Bayern München és a Hertha

Kísérletezni merő színházi alkotókat szolgálna ki egy új nonprofit vállalkozás

Kísérletezni merő színházi alkotókat szolgálna ki egy új nonprofit vállalkozás