Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A görög főváros régi, már bezárt repülőterének helyén hatalmas ingatlanberuházás kezdődik, hosszú távon mintegy 70 ezer ember kaphat majd munkát a területen, illetve a projekthez kapcsolódóan.
Az athéni IOBE intézet becslése szerint hosszú távon mintegy 70 ezer új munkahely jöhet létre azzal, hogy a görög főváros használaton kívüli, már bezárt régi repülőterén hatalmas ingatlanfejlesztés kezdődik – írja a Kathimerini görög lap angol nyelvű kiadása. Az intézet tanulmánya kiemeli, hogy az Elliniko-projekttel olyan nagy területeket vonnak hasznosítás alá, melyek jelenleg kihasználatlanok. A projekt hozzájárul majd a görög GDP növeléséhez – 2016 és 2031 között a görög gazdasági teljesítményét 1,5 százalékkal dobhatja meg a beruházás –, illetve ahhoz is, hogy a terület globális turisztikai desztinációvá váljon.
Az Elliniko területén található repülőtér 2001-ben került bezárásra, azóta a görög fővároshoz közeli igen értékes terület jelentős része kihasználatlanul hevert. A területet végül kínai és arab befektetők támogatásával fogják revitalizálni 8 milliárd euró értékben. A hatalmas területen épül egy hatalmas park, valamint turisztikai, kereskedelmi és lakóházakat húznak fel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.