Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A litván UAB Ekspla és az UAB Moksline-gamybine firma Šviesos konversija konzorcium nyerte a szegedi lézerközpont egyik berendezésének tervezésére, építésére és szállítására kiírt közbeszerzést.
Litván konzorcium nyerte a szegedi lézerközpont egyik berendezésének tervezésére, építésére és szállítására kiírt közbeszerzést – tájékoztatta az ELI-HU Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint a Sylos 1 lézerberendezés értéke 1,25 milliárd forint, a kivitelező a litván UAB Ekspla és az UAB Moksline-gamybine firma Šviesos konversija konzorcium.
Osvay Károly, az ELI-ALPS kutatási technológiai igazgatója a közlemény szerint közölte, az új lézerrendszer a jelenleg működő berendezéseknél négyszer nagyobb, 4 terawatt csúcsteljesítményű impulzusok előállítására lesz képes. A berendezés nem a hagyományos lézererősítés elvén, hanem az optikai parametrikus erősítésen alapul, amellyel kapcsolatban a vilniusi egyetemen évtizedek óta világszínvonalú kutatás folyik.
A közlemény szerint a beruházásról tartott vilniusi sajtótájékoztatón Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, bízik benne, hogy a szegedi lézeres kutatóközpont megépítése húzóerőként hat Magyarország műszaki-tudományos fejlődésére, a háttéripar versenyképességére, erősíteni fogja a régió gazdaságát. A nemzetközi tudományos élet egyik központjává válva a beruházás hozzájárul a külföldi szakemberek Szegedre vonzásához, és magyar kutatók hazatelepüléséhez - mondta.
Szegeden az EU tudományos nagyberuházásainak egyikeként olyan lézereken alapuló, egyedülálló európai kutatóintézet épül, amelyben az előállított lézerimpulzusok és az ezeken alapuló további fényforrások a nemzetközi tudományos közösség rendelkezésére állnak. A berendezés várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai-, orvosi- és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé.
A kutatóközpont a tervek szerint 2015 végére épül fel. Eddigre már elkészül a lézertechnológia beépítésének egy része is, és indulhat a kutatói munka. A lézertechnológia fejlesztése tovább folytatódik egészen 2018-ig. A központ megvalósításának első fázisára 36,9 milliárd forint áll rendelkezésre, amelynek 85 százalékát az EU strukturális alapja biztosítja.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.