Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tulajdonosi struktúra átalakulását követően nevet váltott az Evobank, a pénzintézet neve november 7-étől NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. (NHB Bank) lett.
A bank keddi közleménye szerint a vezérigazgató Budaházy Réka marad. Az NHB Bank továbbra is a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását tartja legfontosabb feladatának, erre utal a neve is - közölték.
A 98,47 százalékban magyar tulajdonban levő kisbank elődje a Hanwha Bank volt. A bank szervezeti és szerkezeti átalakítása az elmúlt hónapokban már megkezdődött, és várhatóan az év végéig befejeződik.
A tájékoztatás szerint az NHB Bank célja, hogy lehetőségeihez képest segítse a magyar gazdaság és ezen belül a hazai vállalkozások fejlődését. A banknak jelenleg egy fiókja van és 60 munkatársat foglalkoztat.
A 2013. december 31-i adatok szerint a bank mérlegfőösszege 16,1 milliárd, jegyzett tőkéje 4,2 milliárd, saját tőkéje 3,4 milliárd forint volt, 2013. évi vesztesége 732 millió forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.