Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Bezárta pécsi pezsgőgyárát és a termelést a Zala megyei Nagyradára tette át a Cézár Pincészet.
A bama.hu hírportál szerdán közölte, hogy a közlemúltban a palackozót leszerelték, s a baranyai megyeszékhelyen érlelt utolsó pezsgőket is elszállították a Szent István téren található pincerendszerből.
A pincészet tulajdonosa, Stefan Császár a gyár jövőbeni sikerességével indokolta a döntést portálnak. Azt mondta, miközben külföldön és belföldön is nő az érdeklődés termékeik iránt, a pécsi belvárosban működő egység egyre több logisztikai problémát okozott.
Kiemelte, hogy a zalai borászati üzemük 3 ezer négyzetméterrel bővült, a pezsgőgyártás teljes folyamata ott zajlik majd. Hozzátette, hogy az átállásig a vásárlói igényeket az utolsó pécsi szállítmányokból felhalmozott készlettel elégítik ki.
Stefan Császár hangsúlyozta: a költözés ellenére a Fünfkirchen márkanéven kapható pezsgő nem szűnik meg, az egykori gyártása helyszínéül szolgáló ingatlan pedig jövő tavaszra megújul és egyfajta látogatóközpontként működik tovább.
A bama.hu utalt rá, hogy a Littke Lőrinc által alapított pécsi volt a történelmi Magyarország második pezsgőgyára, első termékei 1859-ben kerültek piacra. A pécsi pezsgőgyártás a második világháború utáni államosítást követően húsz éven át szünetelt, s 1966-ban, a Mecsekvidéki Pincegazdaságnak köszönhetően indult újra.
A gyár az 1980-as években évente 1-2 millió palack hagyományos pezsgőt és – nagyrészt a keleti piacokra – 8 millió palack tankpezsgőt is készített. A vállalkozás több szervezeti átalakulást és a privatizációt követően 1996-ban három svéd állampolgárhoz, köztük a legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező Stefan Császárhoz került.
A cég a kétezres évektől szőlőtermesztéssel és borkészítéssel is foglalkozik, központja Nagyradán van. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban 223 millió forint veszteséggel zárt, ami 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi negatív eredményt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?