Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Néhány emigráns magyar a Szilícium-völgyből exportálná az üzleti kultúrát Magyarországra, az itteni tehetségeket pedig segítené bemutatni az innováció fővárosában.
A Neumann Society alapítói szeretnék, ha a következő magyar generáció tehetségei a szellemi kíváncsiság, a teljesítményelvűség, és az innováció hírvivői lennének a tengerentúlon. A Pécsről négy éve kivándorolt Tilesch György a kezdeményezés ötletgazdája, aki jelenleg a TechSoup nevű cég termékinnovációs vezetője – írta meg a hir24.hu.
A Szilícium-völgyben alapvető, hogy az üzleti világban dolgozók akár anyagi ellenszolgáltatás nélkül is segítenek egymásnak, a társadalmi presztízs csúcsának pedig az számít, ha valaki sok kiváló embert ismer és tud összekapcsolni. Ez a gondolkodásmód az, amit Tilesch és társai szeretnének Magyarországon is elterjeszteni.
A San Franciscó-i Laszlo's Bar nevű kocsmában született meg a Neumann Society terve, melynek kiötlői többek között Tilesch mellett a kommunikációs tanácsadással foglalkozó, idehaza a Sziget Kft. egyik alapítójaként ismert Karafiáth Balázs László, valamint a pénzügyi szakember és vízipólós Vincze Zsombor.
A szervezet tevékenysége abban nyilvánul majd meg, hogy minden évben kiválasztanak majd egy olyan innovatív ötletet, projektet, szervezetet, amiről úgy gondolják, hogy a Neumann segítségével nagy hatást tud elérni a magyar innováció kiteljesítésében. Márciusban egy konferenciát szerveznek, melyen a világhírű pszichológus, a stanfordi börtönkísérlet atyjaként elhíresült Philip Zimbardo professzor is részt vesz, és nemsokára ösztöndíjakat alapítanak majd tehetséges magyar fiatalok amerikai továbbtanulására.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.