Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A fogyasztás templomait vizionálja egy vallási csoport, amely szerint a gyorsétteremlánc és templomok keresztezése állíthatja meg a hívők számának rohamos csökkenését.
Paul Di Lucca, a Lux Dei Design egyházi „márkaépítésére” szakosodott ügynökség kreatív igazgatója a kiötlője a McMass Projectnek, melynek lényege, hogy az egyháztól elpártolt híveket a McDonald’s hívogató menüivel csalnák vissza a templomokba. Ennek gyakorlati megvalósítását pedig úgy képzeli, hogy egyszerűen a következő franchise egy templomban kapna helyet. „A kereszténység képtelen megszólítani a modernkori hallgatóságot. Az egyházközösségek mentalitásából hiányzik az innováció, a designgondolkodás.” – véli Di Lucca.
A több felekezetből álló csoport az ötlet megvalósítását közösségi finanszírozásból tervezi, és már el is indította kampányát az Indiegogon, melynek célja egymillió dollár összegyűjtése, ami a franchise koncesszió megszerzéséhez és az átépítéshez kellene. „Eljött a vállalkozó egyházak kora” – hirdeti a kampányban az ügynökség, amely alatt a két szervezet – mármint az egyház és a gyorsétteremlánc – gyümölcsöző kapcsolatát érti, melynek eredménye egy népszerű közösségi és imahely lehet. A kampányvideóban a trapista szerzetesekkel is példáloznak, mint olyan vállalkozó szellemű hívőkkel, akik nem riadtak vissza attól, hogy üzleti tevékenységekkel egészítsék ki a büdzsét. Di Lucca úgy véli, hogy a koncepciója akár a hitépítés egyik eszköze is lehet, ugyanakkor elismeri, hogy sokan idegenkedni fognak a rendhagyó ötlettől - írta meg az Élelmiszer Online.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.