Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Wizz Air kedden bejelentette, hogy a szerbiai Nisbe is indítanak járatokat. A magyar fapados légitársaság így már két szerbiai városba is repül.
Belgrád mellett egy másik szerbiai városba, Nisbe is indít járatokat a Wizz Air magyar fapados légitársaság – írja a Balkans.com. A légitársaság augusztus óta tárgyalt Nist illetően arról, hogy járatokat indítanának a dél-szerbiai városba. A város reptere tagadta, hogy támogatást nyújtottak volna a cégnek azért, hogy őket válasszák, ám az utasok után fizetendő repülőtéri adót egy euróra csökkentették fejenként.
A szerbiai kormány úgy kalkulál, hogy a nisi reptéren jövőre 40 ezer utas fordulhat meg, 2016-ban pedig 100 ezer fő veheti igénybe a légikikötő szolgáltatásait. Nisből Bázelbe lehet majd repülni először, ám a svédországi Malmöt is emlegették, mint későbbi lehetséges célállomást.
A nisi járatnyitással a Wizz Air már hat városba repül a volt jugoszláv tagköztársaságokban, Macedóniában ők viszik a legtöbb utast, Szerbiában a cég a második, Szlovéniában pedig a negyedik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?