Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Míg a válság előtti csúcsidőszakban az akkori 32 tagvállalat még évi 900 készházat gyártott, addig ma az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) készházépítő szakmai tagozatának csak 7 tagja van, és tavaly mindössze 120 készházat gyártottak – mondta Kárpáti József, a tagozat elnöke hétfőn.
A korábbi évi 900 ház 90 százaléka Magyarországon épült fel, míg a tavalyi 120 háznak 20-30 százaléka kelt el idehaza – közölte az ÉVOSZ tagozatának elnöke. A készházakat – amelyek zömében családi házak – Svájcba, Ausztriába, Szlovákiába és Németországba exportálják a magyar gyártók.
Az idei évtől azt várja Kárpáti József, hogy tisztul a piac, ugyanis a szakmai tagozatot alkotó 7 cég mellett legalább további 50 társaság kínál helyszínen gyártott könnyűszerkezetes családi házakat. A jelenlegi szabályozás ugyanis olyan, hogy aki üzemben állít elő készház-paneleket, annak azt minősíttetnie kell, míg aki a helyszínen barkácsolja össze a házat, annak ilyenre nincs szüksége.
Az elnök szerint jogszabályba kellene foglalni azt, hogy mi számít építési terméknek, mert nem fogadható el az, hogy a jobb minőségű, üzemben gyártott termékek hátránnyal induljanak a piacon. Hozzátette, hogy ráadásul egy típusra a minősítés megszerzése több millió forintba kerül.
Kárpáti József szerint a szakma várja a nemzeti épületenergetikai stratégiát és az ez alapján megjelenő pályázatokat. Hozzátette, aki az idén állami vagy önkormányzati támogatást nyer lakásépítéshez, az már csak a közel nulla energiaigényű házhoz kaphatja meg azt. A készházak itt előnyben lesznek, mivel minden további nélkül kielégítik ezeket a követelményeket is – tette hozzá.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.