Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a pécsi Honsa Kft.-t a szakszervezeti tagok zaklatása miatt – írja a Dunántúli Napló. Az erről szóló határozatot a Vasas Szakszervezeti Szövetség juttatta el lapnak.
A munkáltató a munkavállalók egy csoportjával szemben zaklatást valósított meg, megsértve ezzel az egyenlő bánásmód követelményét – írták a határozatban. A céget egymillió forintra büntették – olvasható a cikkben.
Az ügy még 2013 novemberére nyúlik vissza, amikor furcsa körülmények között mondtak fel néhány alkalmazottnak a cégnél.
A hivatalos indoklás szerint átszervezés miatt szüntették meg a munkaviszonyukat, miután azon a részlegen, ahol ők dolgoznak, a létszám meghaladta az „optimális munkavállalói létszámot”. A dolgozók viszont azt mondták, hogy egyáltalán nem erről volt szó: szerintük a 2013 nyarán megalakított szakszervezet vezetőit, valamint a gyár „hangadóit” próbálták megfélemlíteni, eltávolítani.
A cég egyik napról a másikra megvált a szakszervezeti titkártól, annak helyettesétől, és további öt főtől, akik szintén tagok voltak. Mindannyian régebb óta dolgoztak a Honsánál, ők oktatták a gyárba bekerülő új dolgozókat is – tették hozzá.
A kirúgott munkások nem nyugodtak bele ebbe, és a Munkaügyi Bírósághoz, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultak panaszukkal. Utóbbi a napokban hozta meg a határozatát, amelyben elmarasztalta a céget a szakszervezeti tagok zaklatása miatt.
A Honsa Kft. egyelőre nem kívánta kommentálni a fejleményeket.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?