Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Magyarországon nyitja meg európai támogatóközpontját a kínai AsiaInfo nevű szoftverfejlesztő, és kapásból 180 fejlesztő foglalkoztatásával kezd.
Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo Törökbálinton nyitja meg európai támogatóközpontját, a Telenor székházában – jelentették be a vállalatok vezetői hétfőn Törökbálinton, a központ ünnepélyes átadásán. A kínai vállalat kezdetben 180 magasan kvalifikált informatikai fejlesztőt és mérnököt foglalkoztat majd a Telenor Házban magyarországi projektjei és erősödő európai jelenléte támogatására. Az AsiaInfo törökbálinti központja 2016-ig akár nyolc európai távközlési projekthez nyújthat támogatást – hangzott el az átadón.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a központ ünnepélyes megnyitóján elmondta, hogy Magyarország számára alapvető versenyképességi kérdés az IT-ágazat töretlen fejlődésének biztosítása. "A kormány ehhez kíván új lendületet adni a majd egy éve elfogadott Nemzeti Infokommunikációs Stratégiával és a tavalyi év végén elfogadott Zöld könyvvel, amely a stratégiában foglalt célkitűzések megvalósításához szükséges lépéseket részletezi" – fogalmazott.
A miniszter jelezte, hogy a Zöld könyv elfogadásával az Operatív Programok brüsszeli jóváhagyását követően elindulhatnak az új infokommunikációs programok és pályázatok. Ez már csak azért is fontos, mert az infokommunikációs ágazat 12 százalékát adja a magyar bruttó hazai terméknek, és 270 milliárd forinttal járul hozzá a költségvetéshez – hangsúlyozta a miniszter.
A kínai informatikai szoftverfejlesztő vállalat letelepedése Magyarországon két egymással párhuzamos tendenciára hívja fel a figyelmet – mutatott rá Seszták Miklós. "Egyrészt arra, hogy egyre több külföldi IKT-vállalat érzi úgy, hogy a magyarországi jelenlét ideális perspektívát nyújt üzleti céljai eléréséhez, másrészt arra, hogy a magyar IKT-szakemberek tudására világviszonylatban is érzékelhető a kereslet" – fogalmazott. Az AsiaInfo munkatársainak több mint a felét magyar egyetemekről toborozná – tette hozzá Csen Hua-ping, a világszerte több mint 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató szoftverfejlesztő vállalat, az AsiaInfo igazgatója.
Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója az átadón elmondta, hogy a cég magyar fejlesztők tucatjait fogja foglalkoztatni, így hozzájárul a tehetséges informatikai szakemberek itthon tartásához és a magyar informatikai és távközlési iparág további növekedéséhez.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.