Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az egy évvel korábbinál 5,1 százalékkal nagyobb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly novemberben mind a nyers, mind naptárhatástól megtisztított adatok szerint – jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A nyers adat a harmadik, a munkanaphatással korrigált adat a második hónapja mutat 5 százalék feletti éves növekedési ütemet. A felülvizsgált adat mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb forgalomnövekedést mutat a január 8-án közölt első becslésnél.
Novemberben az élelmiszer-kiskereskedelemben 2,7 százalékos, a nem élelmiszer jellegű termékek forgalmában 6,4, az üzemanyag-értékesítésben 8,6 százalékos növekedést mért a statisztika éves összevetésben. A második becslés szerint az elsőben mértnél kisebb volt az élelmiszerek és üzemanyagok, de nagyobb a nem élelmiszer jellegű termékek forgalmának növekedési üteme. Az első becslés szerint az élelmiszer-eladások volumene 3,4, az egyéb termékeké 5,8 százalékkal nőtt, az üzemanyag-forgalom 8,5 százalékkal emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.