Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem csak személyek, de cégek is lehetnek előítéletesek: vannak vállalatok, melyek inkább lemondanak az esetleges plusz profitról, mintsem hogy bármi közük is legyen a romákhoz - derült ki a Huffington Postban megjelent interjúban, amelyet Forgács István romaügyi szakértővel készített.
"A nagyobb cégek féltik a romáktól az imidzsüket" - nyilatkozott a Huffington Postban megjelent interjúban Forgács István romaügyi szakértő. Forgács szerint azok a vállalatok, melyek kizárják a romákat mint vásárlóerőt, idővel majd tönkre fognak menni, azok a cégek pedig, amelyek időben elkezdenének kifejezetten a romák számára biztosítani szolgáltatásokat, piaci előnyre tehetnének szert.
"Az üzleti élet szereplőinek gondolnia kellene a cigányságra is. Érdemes lenne bankot, vagy más pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézetet létrehozni a romák számára” - mondta Forgács. Szerinte például a magyarországi romák 80 százaléka nem vesz igénybe semmilyen banki szolgáltatást. Ez a nyolcvan százalék körülbelül 200-300 ezer embert jelenthet. A tengerentúlon ez nem tűnik soknak, azonban itthon ez magas számnak számít.
Az ország nyugati felében, az osztrák határhoz közel élő Forgács úgy gondolja, sosem kellett szembenéznie azzal a valódi szegénységgel, amely az ország keleti felét jellemzi. A rendszerváltáskor a környezetében dolgozó romák körülbelül nyolcvan százaléka elvesztette az állását, mivel a legtöbbjük gyárakban dolgozott és az új piaci rendszer ezt a szektort érintette a legfájdalmasabban.
A rendszerváltásnak szerinte azonban volt egy pozitív hozadéka is: a cigányság ekkor lehetőséget kapott önálló vállalkozások létrehozására is, ami pedig a "nem romákkal" való új kapcsolatok építését is magával hozta.
Azonban volt ebben egyfajta szükségszerűség is, mivel a gazdasági források mind a „nem romák” kezében voltak, így a romák számára csak a társulás útján nyílt lehetőség arra, hogy egyáltalán hozzáférhessenek ezekhez a forrásokhoz - tette hozzá. Ha valakinek megvolt a kellő szakértelme, továbbá elég szorgalmas volt, annak romaként is jó lehetőségei voltak vállalkozni.
Az interjúban a szakértő a hazai politikai tényezőkről, a romákról kialakult általános képről, a szegregáció különböző formáiról - közöttük az önként vállalt szegregációról -, valamint a Jobbik előretöréséről is beszélt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.