Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnökének házára a CIB Bank kért végrehajtást több mint 444 ezer eurós követelés miatt. A Halasi Tibor állandó lakcímeként bejelentett, II. kerületi ház több mint 90 millió forintért fog hamarosan elkelni.
Kedd délután véget ér az internetes árverés egy II. kerületi családi házra, amely a cégadatbázis adatai szerint Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatósági elnökének tulajdonában áll, és bejelentett lakcíme is egyben – értesült az Index.
Halasi háza ellen a CIB Bank kért végrehajtást 444 438 eurós főkövetelés és járulékai miatt.
Az ingatlan beköltözhető, a telek 905, a lakás 148 négyzetméteres – írta az Index a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapjára hivatkozva. A többszintes tégla épület zsindelyes tetejű.
A 2014. decemberben elindított licit 57,96 millió forintról indult, a kedd délutáni határidő előtt azonban felpörgött, és zárás előtt nem sokkal már 90 millió fölött járt az összeg.
Halasi Tibor 2011 szeptemberéig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára volt, majd 2014. májusig miniszterelnöki biztosi posztra került. Az MNV Zrt.-ben betöltött posztja mellett a Magyar Fejlesztési Bank felügyelőbizottságának elnöke is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.