Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Árvai Péter, a cég társalapító-vezére kellőképpen felhívta magára a közfigyelmet szexuális irányultságának kinyilatkoztatásával, de a Forbesban megjelent interjúból az is kiderül, hogy a cég a kulisszák mögött valami igazán nagy dobásra készül.
Árvai Péter a nemrég megjelent Forbes magazinban készült interjúben beszélt sajtónyilvánosan először arról, hogy meleg, ami nagy visszhangot váltott ki, de – talán éppen ezért – arra kevesebb figyelem esett, hogy a cég valami igazán nagy dologgal készül előhozakodni. Ötven és száz között lehet azoknak a befektetőknek a száma, amelyek hajlandóak lettek volna pénzt nyomni a Prezibe, de eddig csak hárman – a Sunstone, az Accel Partners és a Spectrum Equtiy kapott részt a magyar startupból. Az így szerzett, több mint hetvenmillió dollár befektetésből egyelőre még egy fillért sem költöttek el. A Forbesnak nyilatkozó szakértők szerint ennek az lehet az oka, miszerint így üzennek a piacoknak: a cég validálja magát, megmutatja, hogy van benne potenciál – írja a Privátbankár.
Ugyanakkor a befektetők szeretnék, ha pénzük busásan megtérülne, így a cég nem sokáig engedheti meg magának, hogy egyetlen termékre alapozza sorsát, diverzifikálnia kell, ha azt akarja, hogy hosszú távon is csábító befektetési célpont maradjon. Éppen ezért, amint az az interjúból kiderül, a cégnél egy teljesen új terméken dolgoznak gőzerővel, amivel várhatóan heteken belül előrukkolnak.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.