Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Richter Gedeon Nyrt. 7-8 százalékos euróban számolt forgalomcsökkenést vár az idén, a nyereségesség javítása érdekében pedig 10 milliárd forint értékű költségcsökkentést hajt végre - jelentette be Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója.
A Richter Gedeon Oroszországban kismértékű árbevétel-növekedéssel számol 2015-ben a januárban végrehajtott áremelés hatására, a bevétele így 15 milliárd rubelt érhet el a tavalyi 13,7 milliárd rubel után. Az ukrán forgalom dollárban számítva 40 százalékkal eshet tovább az idén.
Az unióhoz később csatlakozott tíz országban 7 százalékos euróban számított visszaeséssel számol a cég, míg a nyugat-európai országokban várhatóan 10 százalékkal nő a forgalma az idén. A kínai és latin-amerikai piacon árbevétel-növekedést, míg az Amerikai Egyesült Államokban jelentős, 33 százalékos csökkenést vár a vállalat.
A Richter Gedeon hétfőn közzétett gyorsjelentése szerint a cég konszolidált nyeresége 42,4 százalékkal csökkent 2014-ben és így 24,64 milliárd forintot tett ki.
A külpiacok közül a legnagyobb visszaesés az oroszországi és az ukrán forgalomban következett be, az orosz-ukrán konfliktus, illetve a rubel jelentős gyengülése miatt. Az Oroszországból származó árbevétel 18,6 százalékkal 273,8 millió euróra esett vissza, az ukrán forgalom 23,1 százalékkal zuhant, 55,3 millió euróra.
A Richter üzemi eredménye 15,7 százalékkal 39,2 milliárd forintra csökkent tavaly. A pénzügyi tevékenység eredménye 2014-ben 12,66 milliárd forint veszteséget mutatott, az előző évi 2,69 milliárd forint veszteség után.
Ennek legfőbb oka, hogy az orosz rubel 2014 végi rendkívüli mértékű leértékelődése miatt mintegy 12 milliárd forintos egyszeri pénzügyi vesztesége képződött a vállalatnak az oroszországi vevőkövetelések és a rubeles pénzeszközök átértékelésén.
Bogsch Erik vezérigazgató szerint hisznek abban, hogy Oroszországban néhány éven belül ismét növekedést tud majd elérni a vállalat. A gyógyszerfogyasztás várhatóan nőni fog, mivel most alacsony szinten van és az országban politikai stabilitás van. Ukrajnában azonban továbbra is bizonytalan a belpolitikai és a gazdasági helyzet, emiatt folyamatos a vásárlóerő csökkenése és a helyi fizetőeszköz, a hrivnya is tovább gyengült az idén év elején.
Ukrajnán és Oroszországon kívül az egyéb FÁK-országokban 6 százalékos, dollárban számított bevételnövekedést vár a Richter, a magyarországi piacon stagnáló forgalommal számolnak. Tavalyi forgalmával 5,4 százalékos részesedése van a Richternek a magyar gyógyszerpiacon, ezzel a harmadik legnagyobb piaci szereplő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.