Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Egy magyar cég úttörő lehet a hordható technológiai kiegészítők piacán luxuskarkötőjével, amelynek mintája úgy variálható egy mobiltelefon segítségével, hogy se gomb, se vezeték nem szükséges hozzá, sőt tölteni sem kell. A cég, amely Oszkó Péter érdeklődését is felkeltette, tegnap indította el közösségi finanszírozási kampányát.
A testen hordható technológia termékek az okosóráktól a fitneszkarkötőkig már a tavalyi expókon is megmutatták, hogy mekkora potenciál rejlik az úgynevezett wearables termékek piacán, de felfutása vélhetően az idei évben várható, amiben szerepe lehet a Liber8 fejlesztésének is. Termékük, a "tago arc" névre keresztelt karkötő egy kifejezetten nőknek szánt ékszer, ami a rajta található e-Ink kijelző segítségével bármilyen mintát képes tárolni. Az e-Ink kijelzőket többek között az e-könyvolvasókból ismerhetjük, aminek nagy előnye, hogy így a karkötőnek egyáltalán nincs szüksége áramra a működéshez. A minta megjelenítéséhez vagy megváltoztatásához csupán a Bluetooth technológiából ismert NFC chippel rendelkező mobiltelefonra van szükség, ami továbbítja a mintát a karkötőre, sőt váltáshoz szükséges energiaátadás is az NFC-n keresztül történik.
A karkötőt ezután nem kell tölteni, nincs rajta csatlakozó, se gomb, így a végeredmény egy olyan divatcikk, ami elegáns és az alkotók reményei szerint nem csak a technológia fejlesztések iránt érdeklődő nők érdeklődésére tarthat számot. A cég a tömeggyártáshoz kellő 10 millió forintos tőkét közösségi finanszírozásból tervezi összegyűjteni, annak ellenére, hogy az Oszkó Péter nevével fémjelzett OXO Labs közben felvette a projektet portfóliójába. A forrásgyűjtő kampányt szerda este 8 órakor indították egy rendezvény keretében, ahol Oszkó Péter is jelen volt. „A közösségi finanszírozás terve a Liber8-től származik, már készültek erre, mikor mi megkerestük őket. Egyébként ez a megoldás mindkét fél számára előnyös: ha sikeres a kampány és összejön a pénz a Liber8 úgy jut tőkéhez, hogy nem kell tulajdonrészt adnia a befektetőinek, számunkra pedig jelentősen csökken a befektetés kockázata, hiszen bebizonyosodik, hogy a cég termékére valós piaci kereslet van” – mondta el kérdésünkre Oszkó, aki azt is hozzátette, hogy ezt a modellt most már tudatosan is alkalmazzák több projektjük esetében. A kampány ugyanakkor nagy valószínűséggel sikeres lesz, mert tegnapi indulása óta a szükséges tőke már több mint 40 százaléka összejött. A karkötőt bevezető áron 50 ezer forint körüli áron kínálják.
Az említett e-Ink technológia hasznosítása felveti más iparágban való hasznosítás lehetőségét is, könnyedén átlépheti a divatvilág határait, és olyan hasznos funkciókat is elláthat, mint például a a felhasználó vércsoportjának, esetleg allergiás reakcióinak tárolása vagy az újszülött születési adatainak azonosítása. A tago arcról az IT szakma vezető médiuma, a Techcrunch is cikket közölt.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.