Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Víziszárnyas-telep létrehozására alakul orosz-magyar vállalkozás Tatárföldön. 2018-tól egymillió ludat vághatnak le.
Orosz-magyar vállalkozás keretében hoznak létre víziszárnyas-tenyész- és nevelőtelepet az idén Tatárföldön, Kirov megyében, Oroszországban, ahol így prémiumtermékek előállítására nyílik lehetőség a magyar termelési tapasztalatokra támaszkodva és a megfelelő szakmai háttérrel kiegészítve – derül ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményéből.
Az FM csütörtöki tájékoztatása szerint a Hortobágyi Lúd Zrt. képviselői megállapodtak a tatár üzletemberekkel: 2018-tól mintegy egymillió lúd vágása kezdődhet meg és ehhez kapcsolódóan 500 tonna toll és pihe előállítására nyílik lehetőség az 5000 négyzetméteres telephelyen. Az orosz-magyar vállalkozás összesen mintegy ezer embernek biztosít majd munkát.
A megállapodást Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által vezetett delegáció tárgyalásai során kötötték. Az FM közreműködésével magyar vállalkozások vezetői is részt vettek az Orosz Föderáció tagköztársaságaiban tett látogatáson, azzal a céllal, hogy befektetési és együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak. A delegáció tagjai üzleti fórumokon vettek részt, egyeztetéseket folytattak helyi üzletemberekkel – olvasható az FM közleményében.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.