Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
SImicska Lajos cége tette a legolcsóbb ajánlatot az M0-s zajvédő létesítményeinek átépítésére.
A hét pályázó közül a Simicska Lajos többségi tulajdonában álló Közgép vállalná a legolcsóbban a zajvédő létesítmények átépítését az M0-s körgyűrű déli szektorában – írja a Népszabadság.
A lap azt írja, a közbeszerzésre beérkezett árajánlatokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden bontotta fel, és a Közgép Zrt. nettó 1,063 milliárd forintért vállalta a 8,45 kilométernyi pályaszakaszon tervbe vett munkák elvégzését, ami az előzetesen kalkulált kétmilliárd forintos mérnökár 58,5 százaléka.
Rajtuk kívül a KÉSZ Kft., illetve a Doboz- és Acélszerkezet-gyártó Kft. párosa, a Zajép, a Duna Aszfalt, az A-HÍD, az EuroAszfalt, illetve a Colas jelentkezett a pályázatra.
A pályázóktól a többi között a zajárnyékoló falak bontását és több mint 19 ezer négyzetméter új fal alapozását, építését várják, 2286 méter új biztonsági korlátot kellene kiépíteniük és 200 méter pályavilágítást kialakítani, valamint 275 folyóméteren a vízelvezető rendszert folyókával kell bővíteni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.