Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Diák- és részmunkaidős állásokat hirdetett meg pénteki és szombati napokra a Tesco a szabad vasárnapra hivatkozva – írta a Magyar Hírlap. A lap egy birtokába jutott belső levelezésre hivatkozva azt írta, a Tesco szerint a kormányzati döntés miatt "megerősített létszám szükséges".
Megerősített pénteki és szombati létszámmal válaszol a Tesco a vasárnapi zárva tartásra – közölte a Magyar Hírlap.
A lap egy birtokába jutott belső levelezésre hivatkozva azt írta, a Tesco már toborozza a diákokat és részmunkaidős állásokat is meghirdettek, hogy a megnövekedett létszámigényt már márciustól ki tudják elégíteni.
A levelezés szerint a részmunkaidős dolgozóknak heti 20 órás munkarendben, pénteken és szombaton kellene dolgozniuk.
Ezeket az állásokat a dokumentum szerint azért hirdették meg, mert a vasárnapi zárva tartás miatt pénteken és szombaton jelentősen megnőhet a forgalom – tette hozzá a lap.
A beszámoló felidézte, hogy a Tesco ebben a hónapban bezárta 13 üzletét, de az érintett üzletek dolgozóinak 70 százalékát sikerült más egységekben elhelyezni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.