Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Apróhirdetés jelent meg a Jófogás.hu-n: kibérelhetjük Magyarország legkisebb települését egy egész hétvégére. A polgármester elmondta, az ötlet Ausztriából ered.
210 ezer forint/éjszaka áron kibérelhető Magyarország legkisebb önálló települése, a Veszprém megyei Megyer, olvasható egy hirdetés szövegében. A mindössze 20 házas faluban egy hétvégére a bérlőké lehet hét ház, két napra akár azt is lehetővé teszik a jövevényeknek, hogy alpolgármesteri posztot kapjanak, beleszóljanak a közügyekbe, és az utcaneveket is megváltoztassák.
Az ötlet Ausztriából származik, ahol rent a village néven fut, és Megyeren eddig is hívtak már cégeket hasonló csapatépítő tréningekre, így a mostani akció újszerűsége a jófogásos fogásban rejlik – mondta el a hvg.hu-nak Pajer Kristóf polgármester.
A szerződést egy megyeri szociális szövetkezettel kötik a kuncsaftok, amely szerződéses kapcsolatban áll a faluban álló hét vendégházzal. A feltüntetett ár egyébként a kosztot nem tartalmazza.
Elárulta azt is, hogy az alpolgármesteri kinevezést nem csak eljátsszák, mert az önkormányzati törvény szerint a polgármester valóban kinevezhet külsős alpolgármestert, legfeljebb egy hétvége után visszavonja. Csak annyi kell, hogy jelen legyen a jegyző, valamint a háromfős képviselő-testületből két fő, akik közül az egyik a polgármester.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.