„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A 61-es főút várost elkerülő 3,3 kilométerét Simicska Lajos cége fejezheti be - értesült a Nol.hu.
A Nol.hu értesülése szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden a Közgép győzelmét hirdette ki a nagykanizsai elkerülő közbeszerzésén. Simicska Lajos cége 1,34 milliárd forintos árajánlatot adott. A beruházás megvalósításánál minősített alvállalkozójuk a keszthelyi Horváth-Ép Kft. lesz. A versenyben a második helyen 1,5 milliárdos ajánlatával a Soltút Kft. végzett - írja a lap.
A 2011-ben félbehagyott építkezés munkaterületén előreláthatólag márciusban kezdődnek a munkálatok, ám ha az év végig nem végeznek, Brüsszel visszakérheti pénzét. A győztesnek kilenc hónap alatt végeznie kell vállalt feladataival.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.