EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Több mint 1,6 milliárd forint összegű csalással gyanúsította meg a rendőrség az egyik nyíregyházi kft. cégvezetőjét és adminisztrátorát. A kft. ügyvezetője rövid lejáratú befektetést ígért ügyfeleinek, akiknek azt állította, hogy arany vásárlásából és eladásából három hónap után 15-40 százalékos hozamot kapnak a pénzükre. Aztán persze senki nem látott viszont semmit a pénzéből.
A police.hu oldalon szerdán a Zsaru Magazinra hivatkozva megjelentek szerint a kft. ügyvezetője rövid lejáratú befektetést ígért ügyfeleinek, akiknek azt állította, hogy arany vásárlásából és eladásából három hónap után 15-40 százalékos hozamot kapnak a pénzükre. A kft. összesen 663 befektetőtől gyűjtött be pénzt, több mint 2,5 milliárd forintot, s a piramisszerű csalássorozat alatt 400 ügyfél soha nem látott viszont egyetlen forintot sem a pénzéből, a kár összege 1,664 milliárd forint.
A cégvezető, egy 30 éves férfi, 2013 novembere óta előzetes letartóztatásban van, míg az adminisztrátor, egy 30 éves nő, aki a pénzek utalásával vett rész az ügyletekben, mint bűnsegéd, szabadlábon védekezhet. A tájékoztatás alapján a cég, amely valójában semmilyen pénzügyi tevékenységet nem végzett, jó menő vállalkozás látszatát keltette, irodákat bérelt Budapesten, Debrecenben, Tiszaújvárosban, Nyíregyházán, sőt a romániai Szatmárnémetiben is.
A cégvezető nagy értékű bérelt autókkal közlekedett, neves emberekre hivatkozott, akikkel persze semmiféle kapcsolata nem volt. Még az egyik ország vezetőjének a nevével is visszaélt, hogy bizalmat keltsen a befektetőkben.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a befejeződött nyomozás 18 ezer oldalas iratanyagát vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. A gyanúsítottak nevéhez köthető bankszámlákon pedig több tízmillió forintot zároltak, illetve nagy értékű vagyontárgyakat foglaltak le.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.