Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint ha az egyéni vállalkozók alkalmazása kifejezetten arra irányul, hogy megkerüljék vele a vasárnapi nyitva tartási tilalmat, akkor annak következményeit a kereskedőnek viselnie kell. Ez a felállás lenne a hírek szerint a Family Frost megoldása a vasárnapi zárva tartás megkerülésére.
Becsukhatják a boltot vasárnap a házhozszállító láncok és a mozgóboltok is, mert bezárultak a kiskapuk - derült ki a Pénzcentrum elemzéséből, amelyben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnapi zárva tartással kapcsolatos közleményeit értelmezik.
Mint azt Index megtudta, a Family Frost azzal igyekszik megkerülni a törvényt, hogy egyéni vállalkozó mozgóárusokkal szerződik. Internetes álláshirdetési oldalakon a cég már keresi is "a vállalkozó partnereket".
Az NGM a jelek szerint ennek elejét venné, mert közleményükben így fogalmaznak: "amennyiben kiderül, hogy egyéni vállalkozónak nagyobb cég általi bérbeadás kizárólag vagy túlnyomórészt arra irányul, hogy a zárva tartási szabályokat megkerüljék, a törvény által előírt jogkövetkezményeket a zárva tartási szabályokat megkerülő kereskedőknek viselnie kell".
Arra nem tér ki a tárca közleménye, hogy hogyan oldanák meg az egyéni vállalkozókat alkalmazó renitens cégek megbüntetését, a törvény szövegében ugyanis egyelőre nincs erre vonatkozó passzus.
A Family Frost a Pénzcentrumnak nem kívánta kommentálni az értesülést.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.