Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A Ryanair igazgatósága nem fontolgatott vagy hagyott jóvá semmiféle transzatlanti projektet és ez nem is áll szándékában – közölte a cég azokra a sajtóhírekre reagálva, hogy a légitársaság tengerentúli járatokat indítana. Michael O'Leary, a Ryanair vezetője szerint bár vannak tengerentúli tervek, azokról a mostani igazgatóság nem dönthet.
Nem készül tengerentúli járatok indítására a Ryanair – legalábbis a Világgazdaság szerint erre utal a légitársaság igazgatóságának nyúlfarknyi közleménye, amely szerint ilyet nem fontolgattak, és nem is áll szándékukban ilyen projekt.
A világsajtóban a múlt héten terjedt el, hogy négy-öt éven belül akár 10 euróért is lehet majd Európából Amerikába repülni a Ryanairrel, sokan azt is megírták, hogy több európai városból lesz összeköttetés 12-14 USA-beli célponttal.
A híresztelés alapjául a Ryanair szolgált, a Financial Times-nak azt nyilatkozták, hogy a vállalat terveinek része a transzatlanti összeköttetés, a szóvivőjük hasonlóról nyilatkozott a BBC-nek is.
A Michael O'Leary, a Ryanair feje szintén az FT-nek azt mondta, téves volt a kommunikáció, és bár vannak tengerentúli tervek, azokról a mostani igazgatóság nem dönthet, mert a transzatlanti járat egy külön céget igényelne.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.