Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az országban elsőként Csongrád megyében született jogerős bírósági ítélet egy telefonos ügyfélszolgálat élőhangos bejelentkezésével kapcsolatban. Túl sokáig várakoztattak egy vonalban lévő ügyfelet a Telekomnál, a társaságot ezért a fogyasztóvédelmi felügyelőség döntésével egyezően elmarasztalták és megbírságolták.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségéhez azzal a panasszal fordult egy ügyfél, hogy a Magyar Telekom 1412-es telefonos ügyfélszolgálatánál az élőhangos bejelentkezésre 23 perc 50 másodpercet várt, egy másik esetben pedig 1 óra 3 perc 8 másodpercig tartó várakozás után sem jutott el az élőhangos bejelentkezésig. Egy jogszabály 5 percen belüli, élőhangos bejelentkezést ír elő – mondta Varga Márta, a kormányhivatal kommunikációs vezetője hétfőn.
A fogyasztó panasza alapján a felügyelőség eljárás indított, és 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, valamint kötelezte a társaságot, hogy telefonos ügyfélszolgálatán biztosítsa az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást, ügyintézést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szolgáltató ügyintézőjének a hívás kezdetétől számított öt percen belüli élőhangon kell bejelentkeznie.
A szolgáltató fellebbezett a döntés ellen. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az elsőfokú határozat rendelkező részét helybenhagyta, de az indokolást megváltoztatták. A társaság a határozattal szemben bírósági felülvizsgálatot kért, de ezt a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős döntésével elutasította.
A közlemény szerint az érintett ügyfélnél sérült a tájékoztatáshoz és igényérvényesítéshez fűződő alapvető fogyasztói jog, a 23 perc 50 másodperc, illetve az 1 óra 3 perc 8 másodperc nem minősült ésszerű várakozási időnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.