Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jogsértően reklámozott egyes orvostechnikai, illetve gyógyászati segédeszközöket, ezért 6,1 millió forintra bírságolta a Jugis 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH szerint a cég a készülékeket valótlan gyógyító és egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette, valamint hamis diagnosztikai funkciókkal mutatta be termékbemutatóin.
A Jugis 2013 május és 2014 április között valótlanul állította, hogy a BNM pulzáló mágnesterápiás és a BNM polarizáltfény-terápiás készülékek alkalmasak betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására, és termékeit így is hirdette ("alkalmas színekkel való gyógyításra"), valamint valótlanul tulajdonított a termékeknek az egészségre gyakorolt kedvező hatást ("felgyorsítja az anyagcserét") - közölte a GVH.
A BNM mikroáramú kötéseket olyan kifejezésekkel népszerűsítette, mint például "pontosan a fájó helyeken fejti ki a hatását", a Magnetspace mágneses testelemző készüléknek pedig diagnosztikai funkciókat tulajdonított, úgy, hogy a Jugis be sem nyújtott gyártói megfelelőségi nyilatkozatot a GVH-nak.
Az is kiderült, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) felfüggesztette a készülék forgalmazását orvostechnikai eszközként, reklámozását pedig szintén megtiltotta.
A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott, súlyosbító körülményként értékelte többek között, hogy a célcsoport kifejezetten sérülékeny réteg volt, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra. Továbbá azt, hogy a cég bizalmi termékkel követett el jogsértést és a vásárlók széles körét érte el.
Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a Jugis önként felhagyott az árubemutatók szervezésével a versenyfelügyeleti eljárás megindítása előtt.
Az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisa szerint a győri székhelyű Jugis nettó árbevétele csaknem 70 százalékkal, a korábbi 234,1 millió forintról 74,1 millió forintra csökkent tavaly, adózott eredménye pedig 9,53 millió forintról egy év alatt 38,9 millió forint veszteségbe fordult.
A versenyhivatal közleményében hangsúlyozta, hogy az orvostechnikai eszközök forgalmazásának megkezdése a gyártó által elvégzett megfelelőségi-értékelési eljárás eredményeként felhelyezett CE jelöléssel lehetséges.
A GVH tudományos megalapozottságot vár el és kizárólag megfelelő klinikai értékelést követően fogadja el gyógyhatás, illetve egészségre vonatkozó hatások állításának igazolását, és az értékelésnek tartalmaznia kell az adott eszköz használatára vonatkozó javaslatokat és teljesítőképességét a meghatározott tünetek enyhítésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.