Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az új közbeszerzési törvény révén egyre több kis- és középvállalkozás férhet hozzá a közcélú beruházásokhoz, ez pedig jelentősen hozzájárul a hazai munkahelyteremtéshez – Csepreghy Nándor szerint.
A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár a kormány legfontosabb célkitűzéseként jelölte meg a kkv szektor megerősítését, ami értékelése szerint csak akkor valósulhat meg, ha jelentősen egyszerűsödnek a közbeszerzési szabályok.
A helyettes államtitkár szavai szerint az, hogy például építőipari beruházásoknál az eddig mértéknek mintegy kétharmadát kell anyagi referenciaként letenni a cégeknek az asztalra, azt jelenti, hogy a nagy nemzetközi és hazai cégeken kívül a kisebb vállalkozások is több lehetőséghez jutnak. A több szereplős verseny miatt olcsóbbak lehetnek az állam által vásárolt szolgáltatások, beruházások, több pénz marad a vállalkozásoknál és gyorsabban valósulnak meg a projektek - sorolta.
Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy az Európai Unióban Magyarország elsőként definiálta újra a közbeszerzési szabályrendszerét, s mindezt az EU-val együttműködve, az Európai Bizottság elvárásainak és a hazai szempontrendszereknek megfelelve tette.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy május közepén a közbeszerzések nyilvánosságát növelő törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
Szeretnénk még jobb tartalmat előállítani ebben a rovatban, ehhez kérnénk a segítségét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.