Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Deutsche Telekom a még birtokában nem lévő 49 százalékos részvénypakett felvásárlásával 100 százalékos tulajdonába vette a Slovak Telekom távközlési társaságot.
A DT 900 millió eurót fizetett a részvénypakettért a szlovák kormánynak. A vételár felett a szlovák kormány 43,6 millió euró osztalékot is kap a társaság 2014-es eredménye után.
A Slovak Telekom a legnagyobb szolgáltató az 5,5 milliós ország vezetékes távközlési piacán és a második legnagyobb a mobilszolgáltatók között. A Slovak Telekom az idei első negyedévben 187,4 millió euró, az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal alacsonyabb bevétel mellett 73,3 millió euró kamat- és adófizetés, értékcsökkenés és amortizáció előtti (EBITDA) eredményt ért el.
A kivásárlási összeg és az osztalék együttesen 22 százalékos prémiumot ad a kisebbségi pakett nemrég meghiúsult tőzsdére viteléhez megszabott kibocsátási árfolyam felett, ami elméletileg 750 millió euró bevételt hozott volna a szlovák kormánynak.
Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter közölte, hogy a részvénypakett értékesítéséből származó bevétel nagy részét az államadósság csökkentésére fordítják. Az államadósság mértéke megközelíti azt a küszöböt, ami az érvényes törvények értelmében költségvetési módosító lépésekre kötelezné a kormányt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.