Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kollár József, a DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. önkormányzati divíziójának volt vezetője váltja az előző vezérigazgatót a Balatoni Hajózási Zrt. élén.
Új vezetőt választott a cég élére a 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. éves rendes közgyűlése, egyben elfogadta a tavalyi, 6,58 milliárd mérlegfőösszeggel és 110,5 millió forint adózott eredménnyel zárt évről szóló jelentést, továbbá 50 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.
Halmos Gábort Kollár József, a DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. önkormányzati divíziójának volt vezetője váltja a vezérigazgatói poszton. Az igazgatóságban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t a jövőben Klemm József képviseli, aki a DRV Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, továbbá a Balatoni Halászati Zrt. vezérigazgatója.
A több mint 5 milliárd forintos tőkével, és mintegy 6 milliárd forintos vagyonnal rendelkező balatoni hajózási társaság tavaly 1,3 milliárd forintos forgalmat bonyolított. A közgyűlés által elfogadott idei üzleti terv a 2014-es, igen jó évnek számító utasforgalom csekély visszaesésével, és mégis árbevétel növekedéssel számol. Halmos Gábor, a leköszönő vezérigazgató indoklása szerint a tapasztalat az, hogy az utasok egyre hosszabb és drágább utakra váltanak jegyet. Az idei tervekben szerepelnek egyebek közt hajófelújítások, kikötőfejlesztések, újabb gyorshajójárat és közel 70 millió forintos adózás előtti eredmény elérése.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.